Fotók recept nélkül

2013. május 21., kedd

Epres-habos

Kétféle módon csináltam.

Mézes-citromos sült eper tojáshabos sipkával

  • Vettem két marék epret, megmostam, lecsumáztam, majd négybe vágtam. Egy jénaiba raktam, meglocsoltam mézzel és egy kevés citromlével. 200 fokos sütőben megsütöttem. Vettem egy szufléformát, az aljába a kókuszos brownieból raktam egy-egy karikát, majd erre kanalaztam a mézes-citromos epret és a kisült eperlét. A tetejére felvert tojásfehérjét raktam (tortadíszítő pisztolyba kanalaztam, majd kis halmokat nyomtam a tetejére). Először karamellizáló pisztollyal körbefújtam, majd betoltam a sütőbe, és amíg a teteje aranybarna nem lett, addig sütöttem.
Epres-habos-sütis
  • Egy-egy szufléforma aljába kb. 1 cm-es rétegben raktam a kókuszos brownie tésztájából. Erre natúron került a megmosott eper egészben, majd ennek a tetejére szintén tojáshabos halmok. Szintén addig sütöttem, míg aranybarna lett a teteje.

Az elsőben nagyon finoman érződött az ízorgia: méz-citrom-eper illetve a kókuszos brownie, ahogy beitta a sült eperlét. Sajnos ezt hiába akartam, csak kívülről tudtam fotózni. Az osztott képen az alsók.

A második változat belülről

2013. május 19., vasárnap

M. születésnapja

Reggeli:
Túrókrémes bagett sült baconnel és zöldségekkel

Ebéd:
Spárga leveles tésztában mozzarellával és sonkával
Süti:
Brownie (dió helyett kókusszal) tejszínnel és eperrel

Receptek később.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...