Fotók recept nélkül

2009. február 12., csütörtök

Lazacos tészta

Végül is nem saját recept, de imádom és közreadom.
Tagliatelle-t (szélesmetélt) főzök, közben egy serpenyőben vajat olvasztok. A füstölt lazacszeleteket csíkokra vágom, és rádobom a vajra. Kifehéredésig sütöm, majd nyakonöntöm tejszínnel, egy kis citromlével, sózom, borsozom. A szószt összekeverem a tésztával, és már eszem is :)

Szójás csirke

Ezt is közkinccsé teszem, bármikor meg tudnám enni :)
A csirkét vagy szeletekre vágom és kiklopfolom vagy csíkokra (kockákra) vágom. Egy kis tálba teszem, és jó alaposan megöntözöm szójaszósszal (kb. annyival, hogy ellepje), kicsit meg is kavargatom. Közben elkészítem a köretet, ami 3 féle dolog: rizs (ahogy én szoktam ;)), párolt gomba (hagymán megpuhítom) és párolt kukorica (ahogy Mackó besegít ;))
Amikor ezek készen vannak, a csirkét megsütöm kis olajon, majd amikor már kész, a szójaszószból még öntök utána egy keveset. Erről még képem is akad (bár itt kukorica nem készült hozzá, és a rizs is csak "gyors", nem az énféle):

Magos tésztás balhé

Újabb kreálmányomat adom közre. A számban volt egy íz, és "kajaformába vetettem". 4 lábasos tésztának is szoktam hívni, mert egyszerre mind a négy tűzhelyet használom hozzá, hogy pikk-pakk elkészüljön.
Kifőzök egy csomag tésztát (a legjobban a masnit vagy a kismasnit szeretem a Barillától, de bármilyen jó). Közben brokkolit és/vagy karfiolt (lehet mélyhűtött is) főzök meg. Egy teflonserpenyőben magokat (napraforgó, fenyőmag, tökmag...) kicsit megpirongatok. Egy másik serpenyőben pedig vékony csíkokra vágott bacont sütök teljesen ropogósra. Mikor mind a négy hozzávaló kész, előveszek egy tepsit, és beleöntöm a cuccokat, majd összekeverem. Sütőbe tolom, és összesütöm. Mielőtt kivenném, sajtot reszelek rá, és rápirítom. Tálaláskor mehet még hozzá tejföl, hogy ne legyen annyira száraz - de ez ízlés kérdése.

Variációs lehetőség: az egész összekevert masszához tojással elkevert tejfölt lehet adni, akkor sütés közben teljesen összesül.

Csirkeszelet krumplival, paradicsomkarikával, mozzarellával

Az úgy volt, hogy valami újat akartam kitalálni. Így jött az ötlet erre a kajára.
A csirkét szeletelem, sózom, borsozom, vagy speckó fűszerrel (gyros) bolondítom. Állni hagyom, majd elősütöm. Közben a tepsibe bacont teszek, a krumplit meghámozom, és vékonyan felkarikázom, majd a baconre teszem (általában úgy, hogy kicsit fedje egymást). A krumplisort megsózom. Alufóliával lefedem, és elkezdem sütni. Mikor már háromnegyedkész a krumpli, akkor rákerül az elősütött husi, rá paradicsomkarika, arra meg mozzarella. Újra vissza az alufólia, és a sütés vége előtt fólia nélkül kicsit hagyom megsülni a tetejét.

Pulykás cucc a sütőben

(Készíthető csirkéből is, én elsőre - azóta sajnos még nem csináltam újfent - pulykából készítettem.)

Hozzávalók:
- pulykamell
- bacon
- tojás
- reszelt sajt
- mirelit borsó, kukorica
- tejföl
- fűszerek (Kotányi pulykafűszerkeverék, só, bors...)

Kétféleképpen is készíthető: a pulykamellett kiklopfoljuk vagy klopfolás nélkül kis darabokra vágjuk.
A husit befűszerezem, állni hagyom. Közben egy tepsit kibélelek baconszalonnával. A husit felvert tojásba, majd reszelt sajtba forgatom, és egymás mellé helyezem a tepsibe. Mellé öntök a mirelit kukoricából és borsóból, betakarom baconnel, majd betolom a sütőbe. A husi nagyságától (vastagságától) függ, hogy mennyi ideig kell sütni. Mikor már jól megsült a bacon a tetején, kis tejfölkupacokat rakok rá, megszóróm reszelt sajttal egy kicsit, készresütöm.
Krumplipürével isteni.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...